Cégtörténet

Milupa történeti áttekintés

1930-ban Németországban családi vállalkozásként alapították, a Milupa-Pauly GmbH céget. A cég elnevezése az alapító Emil Pauly keresztnevének utolsó és vezetéknevének első betűiből ered, a kedvező hangzás érdekében egy betű megcserélésével.


A cég székhelye a Frankfurthoz közeli kisvárosban Friedrichsdorfban van, ahová a legtöbb gyártóüzem is települt.


1687-ben Friedrichsdorfot a hugenották alapították, akik Franciaországból hozták magukkal a kétszersült elkészítésének receptjét. A várost úgy is emlegették a "Kétszersültek városa", mely elnevezést a kiváló minőségnek köszönhették. A hagyománynak megfelelően a Milupa cég alapítója szintén kétszersült gyártásával kezdte és a mai napig is, nagy gondot fordít a megfelelő minőségre.

1930-ban, a cég alapítását követően, megnövekedtek a vásárlói igények a csecsemőtáplálék iránt. Ekkor a Milupa-Pauly GmbH specializálódott és megkezdte, a vásárlói igények kielégítésére, az újszülött és csecsemők táplálására alkalmas táplálék gyártását és forgalmazását "Pauly tápláló tápláléka" néven.


1948-ban az orvosok felismerték a tejpép jelentőségét a csecsemőtáplálásban és rövid időn belül közkedvelté is vált.

1954-ben a cég megkezdte két új termékének forgalmazását a "Nektarmil" csecsemőtápszert és a mézes ízesítésű tejpépet.


1964-ben elindult a legnépszerűbb Milumil termékcsalád gyártása.


1970-ben a cég dinamikus fejlődésnek indult, új termékcsaládok kerültek piacra. Ebben az időben a Milupa név már az egész világon ismertté vált. A cég mottója "egészséges táplálék a föld gyermekeinek".


A Milupa céget, piacot meghatározó szereplőként tartják számon Európában (Ausztria, Belgium, Németország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Portugália, Svédország, Anglia), Amerikában (Kanada, Amerikai Egyesült Államok), de a Milupa cég termékei jelen vannak még Távol-Keleten, Közép-Keleten, Kelet-Európában és Skandináviában is. Versenyelőnyét a kutatásban és a fejlesztésben elért eredményeinek köszönheti.


1991 óta működik a Milupa cég Magyarországon. Előbb mint Információs Iroda működött, majd 1993 júliusában Kft-vé alakult, azt követően mint a Milupa Rt. leányvállalata fejtette ki tevékenységét, ami megbízhatóbb áruellátást, az orvosokkal, táplálkozástudományi szakemberekkel és a kereskedőkkel való intenzívebb kapcsolattartást tett lehetővé.


1996-ban a holland tulajdonú Nutricia és a német tulajdonú Milupa cég egyesült.


1998 –tól 2007-ig , mint NUMICO anyavállalat, Magyarországon mint Numil Kft, leányvállalat forgalmazta a cég a Milupa és a Nutricia márkanév alatt termékeit.


2007-ben a Numico és vele együtt a magyar leányvállalata, a Numil Kft. is a Danone Baby Nutrition üzletág részévé vált.


A Milupa termékek sikerének titka:


• 70 éves tapasztalat a csecsemőtáplálásban
• a legmodernebb táplálkozástudományi eredmények hasznosítása
• modern technológia, ami a kíméletes gyártási eljárással eredményesen megőrzi a tápértékeket
• folyamatos, szigorú minőségellenőrzés
• az összes termék mesterséges aroma- és színezőanyag nélkül készül
• a gyártás tartósítószerek nélkül történik
• az állandó, kiváló minőség, ami a gondosan válogatott nyersanyagok megválasztásától a korszerű és praktikus csomagolásig terjed
• informatív reklám, széleskörű marketing a hazai és nemzetközi előírások szem előtt tartásával


Csatlakozz a Milupa Klubhoz!

Egyéb

Hasznos tudnivalókkal, tanácsokkal segítünk!

Mintaigénylés

Egyéb

Próbáld ki termékeinket ingyen!

Fordulj hozzánk bizalommal!

'Ha bármilyen kérdésed van a babád táplálásával, fejlődésével vagy termékeinkkel kapcsolatban bártan hívd munkatársunkat vagy írj nekünk.

Kontakt

Ingyenes zöld szám:06 80 33 12 33 (munkanapokon 10-14 óráig)

Részletes termékkereső

Kategória:
Kor:
Tulajdonság:
Funkció :
MINDEN JOG FENNTARTVA! © 2007. MILUPA